Hálásnak lenni
2021-06-13
Gondolkodtál már azon, milyen lenne visszajelzések nélkül dolgozni?
2021-06-13
Mostanában, hogy a gyerekek itthonról tanulnak, jobban megfigyelhetjük tanulási szokásaikat, módszereiket. A kisebbekét ugyanúgy, mint a nagyobbakét.
A közös tanulás a kisebbeknél könnyebben megy, hisz az érdeklődése illetve a megfelelése a szülő felé még erősebb náluk.
Ahogy nőnek, egyre inkább nyílik a világ számukra, egyre több minden érdekli őket. Nem beszélve arról, hogy a digitalizáció is nagy hatással van rájuk, ömleszti az információt és az széles spektrumú érzelmi ingereket kiváltó képeket. Éppen ezért még nagyobb szükségük van a szülői háttérre, iránymutatásra. Biztonságérzetüket növeli, ha tudják, a szüleikre számíthatnak.
Remélem, az itt leírtak segítenek majd Neked, hogy ne csak az iskolai tanulásban, hanem az életre való felkészülésre is tudd a tinidet “tanítani”…
A gyerekek érzelmei változnak, szülőként ne a viselkedésük alapján akarj következtetéseket levonni. Szerencsés esetben a gyerek meg tudja fogalmazni, mi zajlik benne, mit érez és segítséget kér. Ez leginkább a szülő-gyerek közti kapcsolattól függ megtörténik-e. Ha igen, akkor könnyebb dolgod van.
Ahhoz, hogy tudd, miképp állj hozzá a kamaszodhoz a tanulásban, jó ha érted, mire is számíthatsz tőle ebben az életszakaszában. A legfontosabb időszak ez a stabil énképe kialakulásában, megszilárdulásában. Ezért tizenévesünk leginkább azzal van elfoglalva, hogy rájöjjön, ki is ő igazán, miben értékes, mi az, ami fontos számára. A kamaszkor küszöbén ugyanis nemcsak testi, fizikai változások következnek be, de az intellektualitás és emocionalitás is komoly változásokon esik át bennük. A gondolkodásuk, érzelmeik és szerepeik is egyre komplexebbé válnak, és egyre nagyobb teret nyernek a személyes döntéseik. A tinikor legnagyobb dilemmája pedig, hogy a szerepeik megvalósítása és az önmegvalósítás ütköznek egymással. Éppen ezért folyamatos érzelmi “hullámvasút”on vannak, ahol sokszor maguk sem értik, éppen mi váltja ki belőlük az érzelmi hangulatváltváltozást. Nagyon sok dilemma dolgozik bennük, és nagyon sok kérdésre keresik a választ saját magukkal kapcsolatban.
Tehát nagyon érzékenyek. Az érzelmi antennáik pedig nemcsak saját maguk felé, de szűkebb és tágabb környezetükre is rendkívül finoman reagál.
Látják a mi életünket, látják viselkedésünket. A mai szorongó, feszült élethelyzeteink és az arra való reakcióink rájuk is kihatnak. A személyiségük kialakulásához pedig mintaként szolgálnak.
Éppen ezért fontos, amit magadnak és a kamaszodnak adhatsz, ha kimutatod: szeretsz élni és szereted saját magadat. Szüksége van arra, lássa, érdemes élni, hisz az élet szerethető és megannyi szépsége van. Azáltal, hogy szereted az életed, a tested, lelked, döntéseid, egészséges önbecsülésre teszel szert. És ez nagyon átmegy a kamasznak.
Emellett merd kimutatni a sebezhetőséged és ezt ne titkold előtte, de magad előtt sem. Hihetsz abban, hogy sikerességed és boldogságod, valamint az, milyen családban, közösségben, munkahelyen élsz, attól függ, hogy mennyire mersz esendően és teljes szívvel kiállni és megmutatni magadat.
Sajnos igenis vannak nehezebb döntések, helyzetek. Vagy kevésbé jó döntések. Általában ilyenkor csak annyit mondasz a kamasznak, hogy most nincs jó kedvem, hagyjál egy kicsit békén. Ebből ő azonnal kombinál valamire még akkor is, ha látszólag nem érdekli amit mondasz. Ezért érdemes elmondanod, valójában miért is vagy rosszkedvű. Az egyértelmű, őszinte gondolatok segítenek neki is abban, hogy meg tudja majd fogalmazni feléd és merje elmondani(!) ő is saját érzelmi állapotát, ha rákérdezel.
Azzal lehetsz leginkább a segítségére, ha nem rá akarod erőltetni saját világnézeted, gondolataid, hanem hagyod, maga találjon rá ezekre. Azok, amik számukra befogadhatóak, úgy is magukévá teszik. Hagyd ezt ő dönthesse el. Engedd, saját egyénisége formálódását, kibontakozását. Ha ezt teszed, akkor boldog, felszabadult, önálló és elégedett felnőtté válhat.
Gyakran elhangozhat tőle, főleg kisebb sikertelenségei során: “anya én semmire nem vagyok jó, nem tudok semmit jól csinálni!” – Hogyan reagálsz ebben a helyzetben?
Ha tudatosabb vagy, mivel ismered mi történhet ilyenkor a kamaszod a lelkében, könnyebben tudsz reflektálni és támogatója lenni ebben a helyzetében. A poszt későbbi szakaszában ezért újra felteszem ezt a kamaszi segélykiáltást Feléd…
Kamaszod nagyon küzd azért, hogy megtalálja helyét a világban. Még ha ez nem is látszik rajta…
Ne azzal traktáld őket, ha nem tanul, akkor ilyen-olyan emberré válik, ami tele van negatív jelzővel. Ezzel tovább stresszeled őt és csak a belső bizonytalanságait növeled. Törekedj arra, hogy ismerd fel a pozitív értékeit és azt emeld ki felé. Vedd észre a legapróbb jó eredményét és ismerd el azt. Minél több ilyet hall tőled, annál többször hoz haza jobb jegyeket és érez ösztönzést a tanulásra vmint önmaga elfogadására, szeretésére.
Ne azt erősítsd benne, ha nem tanul vagy nem érettségizek le, mi nem lehet belőle. Lehetőségeket kínálj neki arra, ha tanul, mi mindent érhet el. Ezt úgy tedd, hogy ismered a gyereked vágyait és adottságait, amivel tudsz kínálni neki reális lehetőséget.
Szép lassan el kell jutnia oda, hogy tudja értékelni, szeretni saját magát, ismerje fel saját identitását. Ha idáig el tud jutni, akkor eléri az elismertséget másoktól és az élete is megváltozik. Csak figyelj és éreztesd vele, ott vagy mögötte, de nem akarod irányítani és megmondani mit tegyen. Hadd próbálgassa szárnyait a függetlenedése irányába. Hallgassd meg és szeresd. Légy nagyon türelmes, még ha olykor bitang nehéz is.
És ami eligazodhat még a kettőtök érzelmi útvesztőjében. Egy-két ötlet morzsa, a mindennapjaitok kikönnyítésére. Remélem, nagyobb megértéshez, elfogadáshoz, kevesebb feszkós pillanathoz vezérel:
💎 Egyezzetek meg abban, mi a tanulási idősáv hétköznap és hétvégén. Ez az idő a tanulásra való fókuszálásról kell szóljon. Ez legtöbbször már zárt ajtó mögött fog zajlani, amire nincs rálátásod, mi zajlik mögötte. Bízz benne, a jegyei úgy is fogják mutatni a zárt ajtós munka eredményét. Amikor épp lesz lehetőségetek beszélgetésre biztosítsd arról, ha szüksége van Rád, mert nem ért vmit és már a ‘Google’ sem segít, akkor bátran fordulhat Hozzád, segítesz megérteni az adott témát. De ne erőltesd és ne frusztráld azzal, ha kijön a szobájából, akkor nyaggatod “ugye megtanultál mindent, ugye kész van minden, ugye értesz mindent?”. Ezzel csak a bizonytalanságát növeled. Azt hiszi – joggal – hogy nem bízol benne és ezzel azt a kevés hitét is elveszti saját magában.
💎 Beszéld meg, mi az ő feladata, miben számítasz rá az otthoni teendők közül. Legyen választási lehetősége. Emellett abban is egyezzetek meg, hogy ezeket a teendőket mikorra kell elkészíteni. A többit bízd rá, hogy annak mikor kezd neki és hogyan. A lényeg, hogy készüljön el vele a megbeszélt időre. Ezzel elérheted azt, hogy nála van a kontroll és könnyebben motivált marad a feladata elvégzésében. Legyen az a mosogatás, szemét kivitel, porszívózás, stb. A feltételek mindig legyenek tisztán átbeszélve, hagyva benne kellő szabad teret a lurkónak annak elvégzésében. A tanulás mellett történjenek ezek a más tevékenységek, amiben megállapodtok. Az idejét így jobban be kell tudnia osztani. Bízd rá, hadd oldja ezt maga.
💎Könnyű abba a hibába esni szülőként, hogy csak bizonyos kortól adsz a gyereknek feladatokat. Ha addig a bizonyos korig nem adsz feladatokat neki, nehezebb lesz elfogadtatni vele a hirtelen jövő elvárásokat. Már 6-7éves kortól elkezdsz neki a saját korának megfelelő teendőket adni, amit akár rendszeresen kell végeznie. Ezzel segíted a felelősség tudata kialakítását, ami aztán az önállóságát is elősegíti. Kezdetnek lehet például a szobája rendben tartása, először közösen, játékosan. Majd később nemcsak a saját dolgai, hanem az otthoni élet más része, mint a szennyes szétválogatása, mosogatógép kipakolása, stb. Érdemes mindig bevonni, késztetni a feladatok vállalásába a gyereket. Ezzel azt is elérheted, hogy szert tegyen arra, a családi élet otthon nem abból áll, hogy anya csinál mindent, hanem a feladatokat közösen megbeszélve, megosztva, mindenki kiveszi a dolgát benne.
💎 Ne akarj állandó kontrollt tartani a kamaszod felett. Ne piszkáld arról, ha összefutsz vele a lakásban, hogy “ugye tanulsz?”. Neked sem esne jól, ha a párod vagy a tinid kérdezné Tőled folyton azt, ha összefut Veled – miközben munkára hivatkozva elkülönülsz – “ugye dolgozol?”. Biztos meglepődnél és rosszul esne ez a ‘számonkérő’ kérdés. Engedj teret neki, bízz benne, ha azt mondja, tanul, akkor valóban azzal foglalatoskodik. Ne nyomaszd, presszionáld a tanulási teendője és egyéb házi teendője elvégzése felé. Adj neki lehetőséget, ha nehézsége van, merjen Hozzád fordulni segítségért.
💎 Akkor beszélgess vele, amikor ő akarja. A tanulási módszereiről, nehézségeiről is. Lehet, ez nem mindig a Neked kellő pillanatban történik, de ebben a korban fontos, hogy hozzá igazodj. Amilyen gyorsan meg tud nyílni, olyan gyorsan be is tud zárni. Ezért, ha épp beszélhetnékje van, jó ha ott vagy és meg tudod hallgatni. Hasznos pillanatok ezek
💎 Ha a suli után hazaérkezve lehuppan a heverőre, ne kerülj paprikás hangulatba és ne ripakodj rá, hogy milyen lusta, és mit képzel magáról, ahelyett, hogy tanulna. A kikapcsolódásra, a gondolatai rendezésére neki is éppúgy szüksége van. És leginkább a térre: engedd neki, nem kell mindig szabályozni, rászólni.
💎 Ha van közös tanulási időtök, mert van, amiben te segíted őt: legyen az angol, matek vagy más tárgy, akkor már a kezdetektől érdemes fix időpontot alakítani a tanulási idősávotokra. Ehhez az időponthoz és tanulási időhöz (ami általában 1-2óra is lehet akár) ragaszkodj következetesen. Ez az állandó, rendszeres tevékenység segíti a kamaszod stabilitását és biztonságérzetet ad neki, hogy mindig számíthat Rád. Még ha ezt nem is fogod hallani tőle. De fogja tudni, hogy ilyenkor a nehézségében ott vagy, és tudja meg fogod tanítani neki azt, amit nem ért vagy nehezebben tanulna meg egyedül. Ez eleinte biztos nehéz lesz, de később természetessé válik számára is és ez a jegyein is meg fog látszódni. Érdemes tehát magatoknak is kitalálni és elkülöníteni időt a közös tanulásra, amiben biztos, tudod “korrepetálni” őt.
💎 Ha “korrepetálod”, akkor figyelj arra oda, ha fáradt is vagy, nincs kedved, akkor is tedd meg, hogy az előre meghatározott időben megtartod a közös tanulást. Ritka esetek legyenek kivételek, amikor ez a rendszeres tevékenysége kimarad az életetekből: egy sportversenye vagy szülinapja lehet ilyen rendkívüli esemény. Ez a közös idő mindkettőtöktől erőt, kitartást, odafigyelést igényel. Részedről még plusz türelemmel. Lehet többször és néha az átlagnál kreatívabban vagy humorosabban, de mindenképp vmilyen plusz módszerhez fordulva kellhet bizonyos fogalmakat, témákat feldolgoznotok. Ehhez fel is kellhet készülnöd. Kitartás, bízz magadban és a kamaszodban! Meg fog térülni ez a sok fáradozásotok!
💎 A saját privát szféráját tartsd tiszteletben: ha zárt szoba mellett tanul, beszéljétek meg, hogy kopogj-e mielőtt belépsz vagy mi más “jelszó” alapján térhetsz be hozzá. Lehet ezt humorral is.
💎 Van, hogy a te véleményed kevésbé tartja fontosnak, sőt…egyik fülén be, másikon ki…ha azt látod, hogy példamutatónak egy társa vagy egy könyvből származó gondolatok bátorítják, akkor ezt tartsd tiszteletben. Távolból figyeld, miképp hat rá. Hallgass az intuícióidra ebben. Fogadd el, ha a gyereked másképp látja a dolgokat, mint Te
💎 Mutass irányt, de ne Te vezényeld, mit csináljon. A kamaszodnak ugyanúgy szüksége van az irányításra, mint korábban, csak kicsit másképp kell megközelíteni. Mondd el a véleményed és az egyes – esetleg hajmeresztőnek tűnő – ötletei következményeire világíts rá. Pl. ha kék hajjal akar suliban menni, annak milyen hatása lesz a tanároknál vagy ha kritikus megjegyzésű pólóban jelenik meg, azzal megbánthat valakit.
💎 Ha undok, visszabeszél, szemtelen, ne sértődj meg, ne bántódj meg. Még, ha olykor nagyon nehéz is megállnod. Hidd el, nem Rád haragszik. A belső érzelmi viharai okozzák, hogy nem ismersz rá gyermeked viselkedésére. Szeretettel, megértéssel fordulj ilyenkor hozzá. Kamaszod van, ne feledd, ez a kor ezzel (is) jár.
Itt az idő, hogy újra feltegyem a kérdést: az itt leírt új ismeretekkel, hogyan reagálnál abban a helyzetben, ha a kamaszod azt mondja Neked: “Nem vagyok jó semmire!”?